Esettanulmány: chatbotom első 5 napja

Ebben a posztban a DÖK chatbotjának első öt napját fogom összefoglalni. Tartalmazni fogja az előzetes várakozásaimat, terveimet, az eredményeket és persze a tanulságokat is.

Ezt terveztem

A nagy haditerv az volt, hogy induló blogom mellé lean módszerekkel alkotom meg a botot. Amint elkészül a minimálisan működőképes verzió, már útjára is indítom a nagyvilágba. Nem kellett tökéletesnek lennie, hiszen minden józan számítás azt jelezte előre, hogy nagy tömegek nem fognak beszélgetni vele egyből az első napján. Ehhez képest 90 beszélgetőpartnere lett 12 óra alatt, öt nap után pedig 128, ami ebben a helyzetben már egész szép tömegnek számít.

chatbot statisztika

Mindezt persze úgy kell kezelni, hogy nem hirdettem ez alatt az időszak alatt, mindössze annyit csinlátam, hogy 7 Facebook csoportba posztoltam az ingyenes chatbot tanfolyamról.

Ami működött

Tartottam magam a tervhez, és az első 12 óra összes beszélgetését végigolvasva fejlesztettem tovább a botot. Próbáltam korábban is beállítani válaszokat olyan alap kérdésekre, kifejezésekre, amikről feltételeztem, hogy elhangzanak majd. De nyilván egy tucat újabb szituáció előkerült, amiket be tudtam építeni. Ehhez a Chatfuel nevű szolgáltatásnak (amivel én a botokat készítem) van egy zseniális funkciója: listázza az elemzésekben azokat a kifejezéseket, amik az alapértelmezett választ aktiválták. Ezek azok a szófordulatok, amik esetében egyik MI szabály sem volt megfeleltethető.

kifejezesek

Ezután nem volt más dolgom, csak ezekre is kitalálni valami frappáns reakciót. Itt derült fény olyan hiányosságokra is, hogy a “koszi” szót nem értelmezte köszönömként, ezeket is javítottam. Akik második nap kezdtek beszélgetni a bottal, már nagyságrendekkel jobb felhasználói élményben részesülhettek.

A chatbothoz legtöbben a honlapon elhelyezett felugró ablakon keresztül jutottak el. Ez két módon aktiválódott: egyrészt akkor, ha a felhasználó el akarta hagyni az oldalt (exit intent), illetve akkor, ha rákattintott a jobb alsó sarokban lévő gombra (floating action button). A chatbot pontosan tudta, hogy a beszélgetőpartnere éppenséggel a felugró ablakon keresztül érkezett vagy máshonnan, és ezzel a tudásával kérkedett is. Ezt azért építettem csak bele, mert a célközönség marketingesekből és vállalkozókból áll, akik ebben jó eséllyel meglátják a lehetőséget (pl. egy promóciós kampánynál tök jól jöhet, hogy más-más tartalmat mutathatunk különböző forrásból érkező felhasználóknak).

A Chatfuel elemzéseiből kiderül, hogy 96-an érkeztek a felugró ablakon keresztül:

forrás

Ami bíztató

Működtek az utánkövetések. Ha egy felhasználó nem iratkozott fel, szűk egy nappal később a chatbot rákérdezett, hogy egészen biztos-e abban, hogy nem akar igényes tartalmakat kapni? Ha feliratkozott, de az ingyenes email tanfolyamot nem kérte, akkor szintén szűk egy nappal később a bot megpróbálta őt meggyőzni, hogy hasznos lehet a kurzus. Valamint azok számára, akik a boton keresztül vágtak bele az email tanfolyamba, 6 nappal később küldött egy üzenetet, amiben visszajelzést kért. Megkérdezte, mennyire találták hasznosnak az emaileket, terveznek-e saját botot indítani? Ha igen, maguk készítik majd el vagy kiszervezik, stb.

chatbot utánkövetés

Ahhoz túl kicsi volt a minta, hogy kijelenthessem, ezek az utánkövetések hatalmas százalékkal működnek. Mindenesetre jó volt látni, hogy tényleg megmentettek feliratkozókat, tényleg hoztak email címeket, visszajelzéseket, stb.

Amitől többet vártam

Nagyon elégedett voltam a beszélgetést indítók arányával, ha az email feliratkozásokkal vetjük össze. Szinte minden negyedik feliratkozó elkezdett egyből beszélgetni a bottal is. Amitől viszont többet vártam, az a link a tanfolyam második leckéjében. Ez az a lecke, ami a Messengeres listaépítésről szól, és elhelyeztem benne egy linket a chatbothoz. Arra számítottam, hogy akik korábban nem indítottak beszélgetést, ők is aktivizálják magukat, hiszen chatbotokról tanulnak tőlem, nyilván kíváncsiak a saját példányomra.

De nem így volt, nagyon kevés beszélgetés indult a linken keresztül. Valahogy ez nem hozta lázba a feliratkozókat. Ha esetleg akkor nem, de most kedvet kaptál a csevegéshez, itt eléred a jó öreg Chat Botond-ot. (Nagyon ritkán hivatkozok rá ezen a néven, igazából nincs is neve.)

Ami nehéz volt

A legnagyobb nehézséget talán az okozta, hogy legtöbben a honlapomról, azon belül is az ingyenes chatbot tanfolyam landing oldaláról indították a beszélgetést, és sokan összezavarodtak a bot feliratkoztatása kapcsán. Nem volt világos számukra, hogy a chatbot tartalmaira történő feliratkozás és az email feliratkozás a honlapon, az két külön dolog. Ők a robot feliratkoztatási kísérletére olyanokat válaszoltak, hogy “már feliratkoztam” vagy “az előbb adtam meg az email címem”, stb. Ezeket a bot nyilván nem tudta kezelni, az alapértelmezett válasz pedig az első üzenet után nem a legszerencsésebb. Közülük mentett meg pár embert az automatikus utánkövetés.

Mellettük voltak olyanok is, akiket kísérletező kedvükben találtunk, és direkt írtak random dolgokat, amikről sejtették, hogy a chatbot bele fog zavarodni. Ezzel persze nincs semmi baj, jó hogy az emberek feszegetik az eszközeik határait. Aki partner volt, és akarta használni a botot, az a beépített menü, illetve a felajánlott gombok, gyors válaszok segítségével tudta is.

Amit másképp csinálnék

A lean módszertanon nem változtatnék, de elkövettem néhány hibát, amit nem lehet ezzel a szemlélettel sem magyarázni. Első nap elfelejtettem beállítani bármilyen választ a legalapvetőbb smiley-k esetére. Így ha valaki egy mosolygós fejet, egy feltartott hüvelykujjat, vagy bármi hasonlót küldött (és rengeteg ilyen ember volt), ők az alap választ kapták, amiben arról ír a bot, hogy sajnos nem értette a dolgot…

A másik óriási baklövésem a chatbot kurzus leckéivel volt kapcsolatos. Akik a botnak adták meg az email címüket, ők a leckékről kaptak értesítést Messengeren is az öt nap során. Általában este hétkor. Kivéve az első leckénél, mert az a feliratkozás után 26 órával ment ki. Illetve az első 26 ember a negyedik leckét sem este hétkor kapta, mert elfelejtettem beállítani a pontos időzítést. Ez önmagában nem hangzik égbekiáltó hibának, de ha hozzáteszem, hogy ilyen esetben 0 óra 0 perckor küldi ki a Chatfuel az üzeneteket, akkor már egyből értitek, miért csinálnám ezt mindenképp másként.

Összegzés

Összességében pozitívan értékelem ezt az első öt napot. Nagy volt a feliratkozók, az effektíven kommunikálók aránya, tehát készen áll a bot nagyobb tömegek fogadására is.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük